Vásárlási feltételek

Általános szerződési feltételek
Adatkezelési tájékoztató
Általános szerződési feltételek
ÁSZF

0. Bevezetés

Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk.

 

Jelen Ászf hatálya Szolgáltató weblapján (https://premiumkaspo.hu) és aldomainjein történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen Ászf folyamatosan elérhető a következő weboldalról: https://premiumkaspo.hu/shop_help.phpés letölthető az alábbi linkről: https://premiumkaspo/aszf.pdf

at.

A cég nem fogyasztó

A korábbi szabályozás szerint adott esetben cégek is fogyasztónak minősülhettek (tehát voltak fogyasztói jogaik, például elállási joguk), a jelenleg hatályos szabályozás szerint viszont kizárólag természetes személyek minősülnek fogyasztónak és ők is csak akkor, ha a szakmájuk, önálló foglalkozásuk vagy üzleti tevékenységük körén kívül járnak el. Ha tehát a vásárló cég nevére kéri a számlát, akkor utóbb nem állhat el.

Nem illeti meg az elállási jog a Felhasználót olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.

 

"A www.arukereso.hu (Naspers OCS Hungary Kft. 1074 Budapest, Rákóczi út 70-72., Adószám: 24868291-2-42, Cégjegyzékszám: 01-09-186759) Megbízható bolt programjának működése érdekében az itt történő vásárlások után a vásárló e-mailcíme, illetve az általa megvásárolt termék megnevezése az arukereso.hu részére továbbításra kerül. Az adattovábbítás célja: vásárlói visszajelzés igénylése és megjelenítése. Az így továbbított személyes adatokat a Naspers OCS Hungary Kft. a www.arukereso.hu Adatvédelmi és adatkezelési szabályzatának megfelelően kezeli."

1. A Szolgáltató

A szolgáltató neve: BalkonMarket Kft

A szolgáltató székhelye: 1145 Budapest, Gyarmat utca 5/b AS 2. ajtó

A szolgáltató elérhetősége, az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címe: info [kukac] balkonmarket.hu

Cégjegyzék szám: 01-09-408588

Adószáma: 27477726-2-42

Nyilvántartásban bejegyző hatóság neve: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága

Telefonszáma: 06205173650

A szerződés nyelve: magyar

A tárhely-szolgáltató neve, címe, e-mail címe:

UNAS Online Kft.

H-9400 Sopron, Major köz 2. I/15.

unas [kukac] unas.hu

3.ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

  1. Alapvető rendelkezések:

      1. A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.

      2.  

        A jelen Szabályzat 2014. június 6. napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad.A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a Szabályzatot. A módosításokat a Szolgáltató azok hatályba lépése előtt 11 (tizenegy) nappal a weboldalakon közzéteszi. Felhasználók a weboldalak használatával elfogadják, hogy rájuk nézve a weboldalak használatával kapcsolatos valamennyi szabályozás automatikusan érvényes.

      3. Felhasználó, amennyiben belép a Szolgáltató által üzemeltetett webshop weboldalra, vagy annak tartalmát bármilyen módon olvassa – akkor is, ha nem regisztrált felhasználója a webshopnak, a Szabályzatban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Amennyiben a Felhasználó nem fogadja el a feltételeket, nem jogosult a webshop tartalmának megtekintésére.

      4.  

        Szolgáltató fenntart magának minden jogot a webshop weboldal, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a webshopon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül.

    Online Pénztárca

    Az Online Pénztárcába jóváírt kuponokat a Vásárló az adott rendelés teljesítése után, mindig csak a következő vásárlások során használhatja fel, mint egy utólagosan kapott kedvezményt. A Vásárló a következő vásárláskor kizárólag a korábbi fiókadataival belépve (e-mail cím, titkos kód) 10.000 Forintonként 500 Ft értékű kupont válthat be.

     

    A kuponok nem járnak le, nem veszítik el értéküket, korlátlan ideig partnereinknél felhasználhatók. Partnereink mindenkori elérhetősége a https://www.onlinepenztarca.hu oldalon megtekinthető.

    A beváltás feltételei:

    A kupon értékhatártól függetlenül felhasználható (10.000 Ft feletti végösszegű megrendelésekre).

    A kupon készpénzre nem váltható át.

    A kupon más kedvezménnyel, egyedi árral össze nem vonható.

    A Vásárló megrendeléskor köteles jelezni a beváltási szándékát, más esetben a kupont sajnos nem tudjuk elfogadni. (Amennyiben online rendel, ezt a lehetőséget a rendszer automatikusan fel fogja ajánlani.)

    Készülék cseréje esetén az onlinePénztárcával való fizetés kizárólag a különbözetre vehető igénybe.

    Az onlinePénztárcából való fizetés csak azon felhasználó számára lehetséges, aki aktív fiókkal rendelkezik az onlinePénztárcában.

     

     

     

    3.Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre

      1. A megjelenített termékek kizárólag online rendelhetők meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők, tartalmazzák a törvényben előírt áfát, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra.

      2.  

        A webshopban Szolgáltató részletesen feltünteti a termék nevét, leírását, a termékekről fotót jelenít meg. A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, illusztrációként szerepelhetnek. Nem vállalunk felelősséget a webshopban megjelenő kép és a termék tényleges kinézete miatti különbözőség miatt.

      3.  

        Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról.

    4. A honlapon történő vásárlás

    5.1. Megrendelés folyamata

    A honlap termékbemutatási, és online megrendelési lehetőséget biztosít a Felhasználók számára. A honlapon a Felhasználó menüpontok segítségével böngészhet. A termékek kategóriarendszerbe sorolva találhatók meg. Az Akciós termékek kategóriában az áruházban kapható összes akciós termék megtalálható. Minden terméknél külön-külön szerepel az akció kezdeti és lejárati dátuma, vagy a kezdeti dátum és a készlet erejéig megjelölés. A Többet olcsóbban menüpont alatt találja azokat a termékeket, amelyekre az áruház több darab rendelése esetén mennyiségi kedvezményt biztosít. Az Újdonságok menüpontban találhatók a honlap kínálatában újonnan megjelenő termékek.

    A kategória nevére kattintva a benne szerelő termékek listája látható. Ha az adott kategóriában lévő összes termék nem fér ki egy oldalra, akkor a termékek felett és alatt lévő számok segítségével lehet lapozni. A termék listáról a részletes termék oldal a termék nevére klikkelve érhető el, itt tájékozódhat a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról.

    A honlapon lehetőség van kulcsszó alapján terméket keresni. A keresési feltételeknek megfelelő termék találatok a kategóriákhoz hasonlóan listaszerűen jelennek meg.

    A választott termék a kosár gomb segítségével helyezhető a kosárba, a gomb mellett a szükséges darabszám beállítható. A Felhasználó a kosár tartalmát a Kosár menüpont segítségével ellenőrizheti. Itt módosíthatja azt, hogy a kosárba tett termékből milyen mennyiséget kíván rendelni, illetve törölheti az adott tételt. A Kosár ürítése gomb segítségével lehetőség van a kosár teljes kiürítésére is. A Felhasználó a Megrendelés gombra klikkelve folytathatja a vásárlási folyamatot. Második lépésként lehetőség van belépésre, regisztrációra, valamint regisztráció nélküli vásárlásra.

    A regisztráció, és a regisztráció nélküli vásárlás esetén az alábbi adatokat kell a Felhasználónak megadnia: e-mail cím, név, telefonszám, számlázási cím, valamint ha ettől eltérő a szállítási cím. Regisztrációhoz az előbbi adatokon felül egy jelszó megadása is szükséges. A sikeres regisztrációról a Felhasználó e-mailben, és a honlapon tájékozódhat. A Felhasználó a regisztrációjának törlését e-mailben kérheti a Szolgáltatótól, ez esetben új vásárláshoz újra kell regisztrálnia. A hozzáférési adatok titokban tartásáért a Felhasználó felelős. A Felhasználó felelős az adatai frissítéséért, valamint köteles a Szolgáltatónak bejelenteni, ha tudomására jutott, hogy az adataival harmadik fél visszaélt. Elfelejtett jelszó esetén a honlapon új jelszó kérhető a regisztrált e-mail címre. Amennyiben a Felhasználó korábban regisztrált a honlapon, a megrendelési folyamat az e-mail címének és jelszavának megadásával folytatható.

    A megrendelés következő lépéseként a Felhasználónak ki kell választania a számára megfelelő fizetési és szállítási módot. A Felhasználó egy összefoglaló oldal segítségével ellenőrizheti minden korábban megadott adatát, és a megrendelni kívánt termékeket, azok mennyiségét. Adatbeviteli hibák esetén a ceruza ikon segítségével javíthat a megadott adatokon. Ha mindent megfelelőnek talál, akkor a Megrendelés elküldése gomb segítségével véglegesítheti rendelését. Erről a honlapon, illetve e-mailben kap megerősítést. Amennyiben a megrendelés rögzítése után (pl.: a visszaigazoló e-mailben) észlel hibás adatot azt haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül köteles jelezni azt a Szolgáltató felé.

    Megrendelési szándéktól függetlenül a Felhasználó a belépést a Vásárló Belépés ablak, vagy a Belépés menüpont segítségével végezheti el. Belépés után megjelenik egy Adatok módosítása menüpont, ahol a regisztráció során megadott adatait tudja módosítani, valamint a leadott megrendelésének adatait, és állapotát követheti nyomon.

    Egyebek: Be kell e jelentkezni az árak megtekintéséhez, a termékek kosárba helyezéséhez? Bankkártyás, egyéb online fizetési lehetőség van? Ezek esetén a folyamat leírása. Kosár elmenthető-e későbbi vásárláshoz (automatikusan vagy gomb segítségével)? Van-e kupon elfogadás az áruházban? Van-e pontgyűjtés? Egyéb rendelés paramétereket meg kell-e adni? Stb...

    5.2. Ajánlati kötöttség, visszaigazolás

    A Szolgáltató a Felhasználót 48 órán belül tájékoztatja a visszaigazolásról. Ha a Felhasználó nem kapja ezt meg 48 órán belül a visszaigazolást, úgy a Felhasználó mentesül ajánlati kötöttsége alól, a megrendelt termékeket nem köteles átvenni.

    A visszaigazoló e-mail tartalmazza a vásárlás során megadott adatokat, a rendelési adatokat, a megrendelt termék(ek) nevét, árát, a választott fizetési és szállítási módokat, a rendelés sorszámát, valamint ezen felül a Felhasználó rendeléssel kapcsolatos megjegyzéseit.

    5.3. A szerződés létrejötte

    A szerződés megkötésére magyar nyelven van lehetőség. A megrendelés leadása elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak megfelelően irányadóak. A szerződés a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, és szem előtt tartja a fogyasztók jogairól szóló Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelvének rendelkezéseit.

    A szerződés az automatikus visszaigazolás megérkezésével jön létre. VAGY

    A Szolgáltató az automata visszaigazoló e-mailen felül küld a Felhasználó részére egy második e-mailt (külön elfogadó e-mail) 48 órán belül, amellyel a Felhasználó ajánlatát elfogadja, és így a szerződés az ajánlat Szolgáltató általi elfogadásáról szóló külön e-mail megérkezésekor jön létre és nem a megrendelés automatikus visszaigazolásáról szóló e-mail 48 órán belüli megérkezésével.

    5.4. A szerződés iktatása

    A honlapon keresztül kötött szerződés nem minősül írásbeli szerződésnek, a Szolgáltató azt nem iktatja, utólagosan nem hozzáférhető.

    A Szolgáltató aláveti e magát bármilyen magatartási kódex rendelkezéseinek és amennyiben igen, akkora magatartási kódex hol érhető el.

    5.5. Számla

    A Szolgáltató elektronikus vagy papíralapú számlát állít-e ki?

    Ha papíralapú számlát állít ki, akkor azt hogyan és mikor bocsátja a Felhasználó rendelkezésére?

    Elektronikus számla esetén azt mikor küldi meg a Felhasználó részére a Szolgáltató?

    Ha a Felhasználó egyes tételekről külön számlát szeretne kérni, akkor külön kell azokat megrendelnie vagy e-nélkül is lehetőség van-e a külön számlázásra?

    A számla közvetített szolgáltatást tartalmaz. (Futárcéggel végeztetett szállítás esetén)

    5.6. Fizetés

    Azon fizetési módok a felsorolása, amelyet a honnlap biztosít és ezek részletes bemutatása. Például:

    5.6.1. Előre utalás

    A fizetési mód részletes leírása, a fizetés menete, esetlegesen felmerülő fizetéssel kapcsolatos kezelési költségek, stb...

    5.6.2. Utánvét

    5.6.3. Készpénzzel a helyszínen

    5.7. Átvételi lehetőséges, Szállítás

    Azon átvételi lehetőségek, szállítási módok a felsorolása, amelyet a honlap biztosít és ezek részletes bemutatása. Például:

    5.7.1. Sprinter futárszolgálat

    A szállítási mód részletes leírása

    Melyik futárszolgálattal történik a kiszállítás?

    Mely napokon van lehetőség kiszállításra? (munkanapokon hétfőtől-péntekig, 08:00-17:00 óra között, esetleg van-e lehetőség hétvégi kiszállításra)

    A Felhasználó tájékoztatása arról, hogy megadhatja-e a munkahelyének címét is, ha hétköznap nem tartózkodik a regisztráció során megadott címen.

    A csomag aktuális helyzetéről ki, milyen formában küld tájékoztatást? (Pl.: a futárcég vagy a Szolgáltató küld értesítő e-mailt vagy SMSt)

    Lehetőség van-e arra, hogy a Felhasználó a futárszolgálattal felvegye a kapcsolatot a szállítási időpont további pontosítása miatt? Ha igen akkor a futárszolgálat telefonszámának feltüntetése.

    Mi történik abban az esetben, ha a futár a megadott címen nem talál senkit (Pl.: meghagyja elérhetőségét és lehet vele egyeztetni vagy nincs 2. kézbesítés és újra meg kell rendelni a terméket, stb...)

    Ha a termék átvételekor a Felhasználó köteles megvizsgálni, hogy a termék sérülésmentes-e. Amennyiben sérülést tapasztal a csomagoláson, a terméken, a Felhasználó kérheti a futártól jegyzőkönyv felvételét, mert a termék futártól való átvételével illetve az átvételt igazoló dokumentum aláírásával a termék mennyiségi és minőségi átvétele megtörténik, ami azt jelenti, hogy az átvételt követően a Felhasználó kizárólag elállási jogával élhet, ezért a kiszállítást végző személy távozása után a Szolgáltatónak utólag mennyiségi és minőségi reklamációt nem áll módjában elfogadni.

    Amennyiben az átvételkor láthatóan sérült a csomagolás vagy a termék, és a sérülés az áru átvételét megelőzően keletkezett, a termék visszavételét, illetve cseréjét a Szolgáltató díjmentesen biztosítja. Az átvételt követően észlelt sérülésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal!

    Szállítási költségek részletes megadása

    Szállítási határidő feltüntetése (Pl.: 3-30 munkanap)

    A Szolgáltató - eltérő megállapodásának hiányában - a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb harminc napon belül köteles a Fogyasztó rendelkezésére bocsátani (kiszállítani) a terméket. A Szolgáltató késedelme esetén a Fogyasztó jogosult póthatáridőt tűzni. Ha a Szolgáltató a póthatáridőn belül nem teljesít, a Fogyasztó jogosult a szerződéstől elállni. A Fogyasztó póthatáridő tűzése nélkül akkor jogosult a szerződéstől elállni akkor, ha a Szolgáltató a szerződés teljesítését megtagadta vagy a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem máskor - kellett volna teljesíteni.

    Stb...

    5.7.2. Futárcég

    Tájékoztatjuk Önöket, hogy a SPRINTER Futárszolgálat által végzett postai szolgáltatás nem minősül a 48/2013. (XI. 15.) NGM rendelet 1. melléklete szerinti tevékenységnek, így a SPRINTER Futárszolgálat, illetve annak küldeményt kézbesítő futárja nem köteles biztosítani az elektronikus fizetés lehetőségét.

    szolgáltatás igénybevételével a vásárló beleegyezik/tudomásul veszi, hogy a szállítás közvetített szolgáltatás, tehát más végzi, így A számla közvetített szolgáltatást tartalmaz.

    5.7.3. Személyes átvétel

    1. Rendelés menete

        1. Felhasználó a regisztrációját követően bejelentkezik a webshopba regisztráció nélkül is megkezdheti a vásárlást

        2.  

          Felhasználó a megvásárolni kívánt termék, termékek darabszámát beállítja.

        3.  

          Felhasználó kosárba helyezi a kiválasztott termékeket. Felhasználó bármikor megtekintheti a kosár tartalmát a „kosár” ikonra kattintva.

        4.  

          Amennyiben Felhasználó további terméket szeretne kosárba helyezni, kiválasztja a „vissza” gombot. Ha nem szeretne további terméket vásárolni, ellenőrzi a megvásárolni kívánt termék darabszámát. A „törlés - X” ikonra kattintva törölheti a kosár tartalmát. Mennyiség véglegesítését követően automatikusan frissül a kosár tartalma. Ha ez nem történne meg, a „frissítés/kosár frissítése” ikonra kattint Felhasználó.

        5.  

          Felhasználó kiválasztja a szállítási címet, majd a szállítási/fizetési módot, melyeket az alábbi oldalon talál meg: https://premiumkaspo.hu/shop_contact.php

           

           

        6. Amennyiben a webshopban hiba vagy hiányosság lép fel a termékeknél vagy az áraknál, fenntartjuk a jogot a korrekcióra. Ilyen esetben a hiba felismerése illetve módosítása után azonnal tájékoztatjuk a vevőt az új adatokról. A vevő ezt követően még egyszer megerősítheti a megrendelést, vagy lehetőség van arra, hogy bármely fél elálljon a szerződéstől.

        7.  

          A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítése és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát, az elállási jogról szóló tájékoztatót, és a garancia levelet a csomag tartalmazza. Felhasználó köteles a csomagot kézbesítéskor a futár előtt megvizsgálni, és termékeken, csomagoláson észlelt esetleges sérülés esetén köteles jegyzőkönyv felvételét kérni, sérülés esetén a csomagot nem köteles átvenni. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt Szolgáltató nem fogad el! A csomagok kézbesítése munkanapokon történik 8-17 óra közötti időszakban.

        8.  

          Az adatok megadását követően Felhasználó a ”megrendelés” gombra kattintva tudja elküldeni megrendelését, előtte azonban még egyszer ellenőrizheti a megadott adatokat, illetve megjegyzést is küldhet a megrendelésével, vagy e-mailben jelezheti felénk egyéb, rendeléssel kapcsolatos kívánságát.

        9.  

          Adatbeviteli hibák javítása: Felhasználó a megrendelési folyamat lezárása előtt minden esetben vissza tud lépni az előző fázisba, ahol javítani tudja a bevitt adatokat.

        10.  

          Felhasználó e-mail-ben a megrendelés elküldését követően visszaigazolást kap. Amennyiben e visszaigazolás Felhasználó megrendelésének elküldésétől számított, a szolgáltatás jellegétől függő elvárható határidőn belül, de legkésőbb 48 órán belül Felhasználóhoz nem érkezik meg, Felhasználó az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól mentesül. A megrendelés és annak visszaigazolása akkor tekintendő a Szolgáltatóhoz, illetve az Felhasználóhoz megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik. Szolgáltató kizárja a visszaigazolási felelősségét, ha a visszaigazolás azért nem érkezik meg időben, mert Felhasználó rossz e-mail címet adott meg regisztrációja során, vagy a fiókjához tartozó tárhely telítettsége miatt nem tud üzenetet fogadni.

       

         

           

             

                 

                   

                     

                       

                      5. Elállási jog

                        1. A cég nem fogyasztó

                          A korábbi szabályozás szerint adott esetben cégek is fogyasztónak minősülhettek (tehát voltak fogyasztói jogaik, például elállási joguk), a jelenleg hatályos szabályozás szerint viszont kizárólag természetes személyek minősülnek fogyasztónak és ők is csak akkor, ha a szakmájuk, önálló foglalkozásuk vagy üzleti tevékenységük körén kívül járnak el. Ha tehát a vásárló cég nevére kéri a számlát, akkor utóbb nem állhat el.
                        2. A távollevők között kötött szerződésekről szóló, 17/1999. (II.5.) Kormányrendelet, az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelvének, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szabályozása értelmében Felhasználó a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt terméket. Jelen tájékoztató hiányában jogosult Felhasználó 1 év elteltéig gyakorolni az elállási jogát.

                        3.  

                          Az elállási jog gyakorlására nyitva álló idő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Felhasználó, vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.

                        4.  

                          A termék visszaküldésének költségét a fogyasztónak kell viselnie, a vállalkozás nem vállalta e költség viselését.

                        5.  

                          Az elállási jog gyakorlása esetén a Felhasználót a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli, Szolgáltató azonban követelheti a nem rendeltetésszerű használatból adódó anyagi kár megtérítését.

                        6.  

                          Nem illeti meg az elállási jog Felhasználót olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.

                        7.  

                          A fogyasztó szintén nem gyakorolhatja az elállási jogát

                           

                          a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszít;

                          a:romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;

                          b:olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;

                          c:olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;

                          d:lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta.

                        8.  

                           

                          Szolgáltató a termék visszaérkezését követően a fenti jogszabályok értelmében haladéktalanul, de legkésőbb 14 napon belül visszatéríti a kifizetett összeget a Felhasználó részére, beleértve a szállítási díjat is.

                        9.  

                          A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Felhasználó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Felhasználót semmilyen többletköltség nem terheli.

                        10.  

                          Felhasználó köteles az árukat indokolatlan késedelem nélkül, de a szerződéstől való elállására vonatkozó értesítés Szolgáltató részére történő megküldésétől számított 14 napnál semmiféleképpen sem később visszaküldeni vagy Szolgáltató címen leadni.

                        11.  

                          Felhasználó akkor tartja be a határidőt, ha a 14 napos időszak letelte előtt visszaküldi, vagy átadja a termék(eke)t.

                        12.  

                          A fogyasztó kizárólag a termék visszaküldésének közvetlen költségét viseli, kivéve, ha a vállalkozás vállalta e költség viselését.

                        13.  

                          Felhasználó kizárólag akkor vonható felelősségre az árukban bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az az áruk jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükségestől eltérő kezelés miatt következett be.

                        14.  

                          A visszatérítést Szolgáltató mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta az áru(ka)t, vagy Felhasználó bizonyítékot nem szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy azokat visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

                        15.  

                          Amennyiben Felhasználó élni szeretne elállási jogával, annak jelzését megteheti Szolgáltató elérhetőségeinek valamelyikén írásban (akár a mellékelt adatlap segítségével), vagy telefonon. Postai úton írásban történő jelzés alkalmával a postára adás időpontját vesszük figyelembe, telefonon történő jelzés alkalmával pedig a telefonon történő jelzését. Postai úton történő jelzés esetén ajánlott küldeményként, csomagként való jelzést fogad el Szolgáltató. A megrendelt terméket postai úton, vagy futárszolgálat segítségével juttathatja vissza Felhasználó Szolgáltató részére.

                        16.  

                          Felhasználónak kiemelten ügyelnie kell a termék rendeltetésszerű használatára, ugyanis a nem rendeltetésszerű használatából eredő károknak megtérítése a Felhasználót terheli! A termék visszaérkezését követő tizennégy napon belül a Felhasználó által megadott bankszámlaszámra visszatéríti Szolgáltató a termék vételárát, a szállítási költséggel együtt.

                        17.  

                          A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet itt érhető el.

                        18.  

                          Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelve itt érhető el.

                        19.  

                          Felhasználó egyéb panaszával is megkeresheti Szolgáltatót a jelen Szabályzatban található elérhetőségeken.

                        20.  

                          Az elállási jog nem illeti meg a vállalkozást, azaz az olyan személyt, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében jár el.

                        21. A cég nem fogyasztó

                          A korábbi szabályozás szerint adott esetben cégek is fogyasztónak minősülhettek (tehát voltak fogyasztói jogaik, például elállási joguk), a jelenleg hatályos szabályozás szerint viszont kizárólag természetes személyek minősülnek fogyasztónak és ők is csak akkor, ha a szakmájuk, önálló foglalkozásuk vagy üzleti tevékenységük körén kívül járnak el. Ha tehát a vásárló cég nevére kéri a számlát, akkor utóbb nem állhat el.

                               

                                   

                                     

                                       

                                           

                                             

                                                 

                                                   

                                                     

                                                       

                                                      6. Szavatosság

                                                      Kellékszavatosság

                                                        1. Milyen esetben élhet Felhasználó a kellékszavatossági jogával?

                                                      Felhasználó webshopot üzemeltető cég hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

                                                       

                                                                 2.Milyen jogok illetik meg a Felhasználót a kellékszavatossági igénye alapján?

                                                      Felhasználó – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Felhasználó által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Felhasználó is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is, áttérhet, az áttérés költségét azonban Felhasználó viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

                                                       

                                                                 3.Milyen határidőben érvényesítheti Felhasználó kellékszavatossági igényét?

                                                      Felhasználó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.

                                                       

                                                                 4.Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?

                                                      Felhasználó a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

                                                       

                                                                 5.Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?

                                                      A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy az Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

                                                       

                                                      Termékszavatosság

                                                       

                                                                 6.Milyen esetben élhet Felhasználó a termékszavatossági jogával?

                                                      Ingó dolog (termék) hibája esetén Felhasználó – választása szerint – kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

                                                                 7.Milyen jogok illetik meg Felhasználót termékszavatossági igénye alapján?

                                                      Termékszavatossági igényként Felhasználó kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

                                                                 8.Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

                                                      A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

                                                                 9.Milyen határidőben érvényesítheti Felhasználó termékszavatossági igényét?

                                                      Termékszavatossági igényét Felhasználó a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

                                                                 10.Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?

                                                      Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Felhasználónak kell bizonyítania.

                                                                 11.A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

                                                      A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

                                                      – a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

                                                      – a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy

                                                      – a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

                                                      A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

                                                      Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

                                                       

                                                       

                                                                

                                                      7. Jogérvényesítési lehetőségek

                                                      8.1. Panaszügyintézés helye, ideje, módja

                                                      A Felhasználó a termékkel vagy a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő:

                                                      Név: BalkonMarket Hargitai Gabriella E.V

                                                      Levelezési cím: 1114 Budapest, Bukarest u 8-10 .(székhely-nem átvevőhely)

                                                      Telefonszám: +36-20/517-3650

                                                      E-mail cím: info@lechuzaonline.hu

                                                      A Szolgáltató a szóbeli panaszt, amennyiben arra lehetősége van, azonnal orvosolja. Ha a szóbeli panasz azonnali orvoslására nincs lehetőség, a panasz jellegéből adódóan vagy ha a Felhasználó a panasz kezelésével nem ért egyet, akkor a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet – melyet öt évig, a panaszra tett érdemi válaszával együtt - vesz fel.

                                                      A Szolgáltató a jegyzőkönyv egy példányát személyesen közölt (üzlethelyiségben) szóbeli panasz esetén helyben a Felhasználónak átadni, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az alább részletezett írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint köteles eljárni.

                                                      A Szolgáltató a telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Felhasználónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi a jegyzőkönyv másolati példányát.

                                                      Minden egyéb esetben a Szolgáltató az írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint jár el.

                                                      A telefonon, vagy más hírközlési eszköz segítségével rögzített panaszt a Szolgáltató egyedi azonosítóval látja el, mely a későbbiekben egyszerűsíti a panasz visszakeresését.

                                                      A Szolgáltató a hozzá írásban érkezett panaszt 30 napon belül érdemben megválaszolja. Az intézkedés jelen szerződés értelmében a postára adást jelenti.

                                                      A panasz elutasítása esetén a Szolgáltató az elutasítás indokáról tájékoztatja a Felhasználót.

                                                      8.2. Egyéb jogérvényesítési lehetőségek

                                                      Amennyiben a Szolgáltató és a Felhasználó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a Szolgáltatóval való tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a Felhasználó számára:

                                                      • Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságnál,
                                                      • Békéltető testület eljárásának kezdeményezése (a Szolgáltató székhelye szerint illetékes Békéltető Testület elérhetőségeit fel kell tüntetni),
                                                      • Bírósági eljárás kezdeményezése,
                                                      • Stb...

                                                      8. Egyéb

                                                      9.1. ÁSZF, árak módosítása

                                                      A Szolgáltató jelen ÁSZFet, a honlapon forgalmazott termékek árait és egyéb feltüntetett árakat nem visszamenőleges hatállyal bármikor módosíthatja, a módosítás a honlapon történő közzétételt követően lép életbe, és csak az életbe lépést követő tranzakciókra érvényes.

                                                      9.2. Technikai korlátok

                                                      A honlapon történő vásárlás feltételezi a Felhasználó részéről az Internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a felmerülő hibákra. A Szolgáltatót nem terheli felelősség, ha bármilyen működési hiba észlelhető az internetes hálózatban, ami megakadályozza a honlap működését és a vásárlást.

                                                      9.3. Adatvédelmi szabályzat

                                                      A szolgáltató adatvédelmi szabályzata a következő címen érhető el: https://premiumkaspo.hu/shop_help.php?tab=privacy_policy

                                                      9. A megrendelések feldolgozása és teljesítés

                                                       

                                                        1. A megrendelések feldolgozása nyitvatartási időben történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő napon kerül feldolgozásra. Szolgáltató ügyfélszolgálata minden esetben elektronikus úton visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését.

                                                        2.  

                                                          Általános teljesítési határidő, a visszaigazolástól számított 5 munkanapon belül. Ha Szolgáltató és Felhasználó a teljesítés időpontjában nem állapodtak meg, Szolgáltató Felhasználó felszólításában meghatározott időpontban vagy időn belül, felszólítás hiányában legkésőbb a megrendelésnek Szolgáltatóhoz való megérkezésétől számított harminc napon belül köteles a szerződés szerinti teljesítésre.

                                                        3.  

                                                          Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, köteles erről Felhasználót haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül visszatéríteni. E kötelezettség teljesítése Szolgáltatót nem mentesíti szerződésszegése egyéb következményei alól.

                                                        4.  

                                                          Szolgáltató nem vállal felelősséget az esetleges technikai ismertetők, leírások a beszállító, vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt. Szolgáltató fenntartja a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészben. Részben történő teljesítés kizárólag Felhasználóval történő egyeztetést követően kerülhet sor!

                                                       

                                                      10.Jótállás

                                                        1. Milyen esetben élhet Felhasználó a kellékszavatossági jogával?

                                                          Hibás teljesítés esetén az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján a webshopot üzemeltető vállalkozás jótállásra köteles.

                                                        2.  

                                                            Felhasználót milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?

                                                            A jótállás időtartama egy év. A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a forgalmazó vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik.

                                                             

                                                             

                                                          1. Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól?

                                                            A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Felhívjuk a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Felhasználót a jótállásból fakadó jogok a termék-és kellékszavatosság fejezetekben leírt jogosultságoktól függetlenül megilletik.

                                                           

                                                          12. A szavatossági igény esetén történő eljárás

                                                            1. Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben a felek megállapodása a rendelet rendelkezéseitől a fogyasztó hátrányára nem térhet el.

                                                            2.  

                                                               

                                                              A fogyasztó kötelessége a szerződés megkötésének bizonyítása (számlával, vagy akár csak nyugtával).

                                                            3.  

                                                              A vállalkozás a fogyasztó nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni.
                                                            4. A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.

                                                            5.  

                                                              Ha a vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a fogyasztót.
                                                              1. A vállalkozás a jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.

                                                              2.  

                                                                A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.

                                                                13. Panaszkezelés rendje

                                                                  1. Áruházunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti e-mail címen, vagy levél útján is közölheti.

                                                                  2.  

                                                                    Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak.

                                                                  3.  

                                                                    Az írásbeli panaszt az webáruházunk 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A válasz másolati példányát 3 évig megőrzi, s azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja.

                                                                  4.  

                                                                    Panasszal fordulhat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz is:

                                                                 

                                                                   

                                                                     

                                                                      Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

                                                                      Cím: 1088 Budapest, József krt. 6.

                                                                      Levelezési cím: 1428 Budapest, PF: 20.

                                                                      GPS koordináták: X 19,071 Y 47,496

                                                                      Központi telefonszám: +36 1 459 4800

                                                                      Faxszám: +36 1 210 4677

                                                                      E-mail: nfh@nfh.hu

                                                                       

                                                                      12. Vegyes Rendelkezések

                                                                        1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.

                                                                        2.  

                                                                          Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.

                                                                        3.  

                                                                          Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.

                                                                        4.  

                                                                          Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.

                                                                       

                                                                         

                                                                           

                                                                            13.Szerzői jogok

                                                                              1. Miután a premiumkaspo.hu, mint weboldal szerzői jogi műnek minősül, tilos az Balkonmarket.hu weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése (többszörözése), újra nyilvánossághoz történő közvetítése, más módon való felhasználása, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül.

                                                                              2.  

                                                                                A premiumkaspo.hu weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni írásos hozzájárulás esetén is csak az adott weboldalra való hivatkozással lehet.

                                                                              3.  

                                                                                A Szolgáltató fenntartja minden jogát szolgáltatásának valamennyi elemére, a domain-neveire, az azokkal képzett másodlagos domain nevekre valamint az internetes reklámfelületeire.

                                                                              4.  

                                                                                Tilos a premiumkaspo.hu weboldal tartalmának, illetve egyes részeinek adaptációja vagy visszafejtése; a felhasználói azonosítók és jelszavak tisztességtelen módon történő létesítése; bármely olyan alkalmazás használata, amellyel a premiumkaspo.hu weboldalon vagy azok bármely része módosítható vagy indexelhető.

                                                                              5.  

                                                                                A premiumkaspo.hu név szerzői jogi védelmet élvez, felhasználása a hivatkozás kivételével kizárólag a Szolgáltató írásos hozzájárulásával lehetséges.

                                                                              6.  

                                                                                Felhasználó tudomásul veszi, hogy a felhasználási engedély nélküli felhasználás esetén Szolgáltatót kötbér illeti meg. A kötbér összege képenként bruttó 50.000 Ft, illetve szavanként bruttó 20.000 Ft. Felhasználó tudomásul veszi, hogy ezen kötbérkikötés nem túlzó, és ennek tudatában böngészi az oldalt. A szerzői jogi jogsértés esetén Szolgáltató közjegyzői ténytanúsítást alkalmaz, melynek összegét szintén a jogsértő felhasználóra hárítja.

                                                                                   

                                                                                     

                                                                                Adatkezelési tájékoztató
                                                                                Adatkezelési tájékoztató

                                                                                Adatvédelmi nyilatkozat

                                                                                Bevezetés

                                                                                A premiumkaspo webáruház tulajdonosa:Polgár Gábor BalkonMarket Kft elkötelezett a személyiségi jogok tiszteletben tartásáért.

                                                                                Adatvédelmi Irányelveink egyértelműek: honlapjainkon keresztül nem gyűjtünk személyes adatokat, kivéve amennyiben az adott honlap látogatója, mint az adatvédelem érintettje önkéntesen adja meg azokat. A személyi adat fogalmát az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) határozza meg.

                                                                                Az alábbi adatvédelmi tájékoztatóban bemutatjuk, hogy BalkonMarket Kft, mint tulajdonos milyen módon gyűjt személyes adatokat, azokat hogyan használja fel, továbbá tájékoztatjuk Önt az információ felhasználását illető választási lehetőségeiről, és azt is ismertetjük, hogy hogyan biztosítjuk adatainak megfelelő védelmét.

                                                                                Honlapunk használatával Ön elfogadja a jelen Adatvédelmi Irányelveket, így hozzájárul ahhoz, hogy az Ön személyes adatait a jelen Adatvédelmi Irányelvekkel összhangban kezeljük.

                                                                                Személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul vagy azt törvény vagy törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben helyi önkormányzat rendelete közérdeken alapuló célból elrendeli. Az érintettel az adatkezelés előtt közölni kell, hogy az adatkezelés hozzájáruláson alapul, vagy kötelező.

                                                                                Az Ön adatainak kezelője Balkonmarket Kft (székhely: 2045. Törökbálint. Zengő utca 8. a) továbbiakban: Adatkezelő. Az adatkezelő a Magyarország területén folytatott adatkezelések és adatfeldolgozások tekintetében minden esetben a hatályos magyar jogszabályok, így különösen az 2011. évi CXII. törvény, valamint a 2001. évi CVIII. törvények rendelkezései szerint jár el.

                                                                                Honlapunk látogatása során olyan adatokat gyűjthetünk és tárolhatunk Önről, amelyeket Ön önkéntesen választ vagy ad meg, és amelyek között személyes adatok is lehetnek. Ez esetben az adatkezeléshez kérjük az Ön hozzájárulását. Az Ön személyes adataival folytatott adatkezelés célja az, hogy nyújtani tudjuk Önnek a kért szolgáltatásokat, illetve személyre szabottan jeleníthessünk meg termékinformációkat és ajánlatokat.

                                                                                Az Ön személyes adatait kizárólag az Ön által választott szolgáltatás céljából, az Ön által adott hozzájárulásnak megfelelően, annak keretei között használjuk fel. Az adatkezelés e célnak minden szakaszában megfelel. Az Adatkezelő által végzett adatkezelés jogalapja az érintettek tájékozott hozzájárulása, amelyet az érintettek a weboldal regisztrációs feltételeinek elfogadásával, vagy az oldal használatának megkezdésével adnak meg.

                                                                                Az információk felhasználása

                                                                                Ha Önnek személyes adatokat kell megadnia egy adott tartalom vagy szolgáltatás eléréséhez, egyértelmű tájékoztatást adunk arról, hogy ezeket az adatokat miként fogjuk felhasználni.

                                                                                Az Ön személyes adatait nem értékesítjük, nem forgalmazzuk, illetve nem adjuk bérbe. Mindazonáltal előfordulhat, hogy adatait megosztjuk a Balkonmarket(BalkonMarket Kft) más egységeivel, szervezeteivel, ügynökeivel, szerződéses vagy üzleti partnereivel annak érdekében, hogy ezen személyek és szervezetek szolgáltatásokat nyújthassanak számunkra. Például az Ön személyes adatait jogosultak vagyunk megosztani szerződéses partnereinkkel, akikkel tevékenységünk támogatása céljából (pl. csomagküldés, műszaki támogatás, kézbesítés, pénzügyi szervezetek) állunk kapcsolatban, vagy ha ezt a hatályos jogszabályok vagy érvényes bírósági vagy hatósági határozat írja elő.

                                                                                Az Adatkezelési nyilatkozat elfogadásával továbbá Ön jóváhagyja, hogy a balkonmarket.hu, valamint abalkonmarket.hu más egységei, szervezetei, ügynökei szerződéses vagy üzleti partnerei marketing, illetve direktmarketing céllal az Ön által megadott személyes adatait felhasználhassák, Önt telefonon, e-mailban, sms-ben, postai úton és egyéb más formában ajánlataikkal megkereshessék.

                                                                                Bár a vásárlásával Ön elfogadja az Adatvédelmi nyilatkozatot, lehetősége van arra, hogy az előbb említett marketingcélú megkereséseket elutasítsa akár közvetlenül a vásárlását, vagy az önkéntes adatszolgáltatást követően, illetve bármikor, amennyiben úgy kívánja. Ehhez nem kell mást tenne, mint az alábbi e-mail címre küldött levelével kérni a marketingcélú felhasználás letiltását: info@lechuzaonline.hu

                                                                                Ezen felül kutatásokat végezhetünk, előfordulhat, hogy az Ön adatait másokéval egyesítve anonim, összesített és statisztikai jellegű adatállományokat hozunk létre. Az összesített és statisztikai jellegű adatok nem tartalmaznak személyes azonosításra alkalmas információkat. Ezeket (mint amilyen pl. a férfi és a női látogatók százalékos aránya vagy a látogatók életkori megoszlása) a honlapunk tartalmának fejlesztése érdekében használjuk fel. Az is előfordulhat, hogy partnereinkkel vagy harmadik féllel megosztjuk ezeket az anonim, összesített vagy statisztikai információkat, amelyek nem alkalmasak személyek azonosítására.

                                                                                Mivel vállalkozásunk változik és nő, elképzelhető, hogy a balkonmarket.hu a jövőben vállalatokat, leányvállalatokat, termékeket vagy vagyoni eszközöket értékesít vagy vásárol. Ilyen tranzakciók esetén a megrendelői/vásárlói információk általában az átruházott vagyoneszközök egyik elemét jelentik. Amennyiben a balkonmarket.hu üzleti átalakuláson megy keresztül (pl. az egyesülés, a más vállalatok általi felvásárlás vagy egyes, illetve összes termékeinek vagy vagyontárgyainak eladása), az Ön személyes információi feltehetően szintén átadásra kerülnek. Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy értesítsük Önt e-mailben, levélben vagy nyilvános felhívás formájában bármilyen, az Ön személyes adatainak kezelését érintő változásról. Az értesítéssel egyidejűleg egyértelmű döntési lehetőséget biztosítunk Önnek arra nézve, hogy engedélyezze személyes adatainak felhasználását olyan másodlagos célokra, mint amilyen a termékinformációk küldése, a kutatás, a promóció vagy egyéb törvényes üzleti kommunikáció típusok.

                                                                                Hozzájáruló nyilatkozat

                                                                                A premiumkaspo.hu álláspontja szerint a beleegyező nyilatkozat az egyik legfontosabb személyiségi jogi alapintézmény.

                                                                                A regisztrációs oldalon, ahol Ön termékvásárlás vagy más szolgáltatások igénybevételére regisztráltatja magát, feltüntetésre kerül, hogy Ön elfogadja az Adatvédelmi nyilatkozatot, amely nélkül a regisztráció nem lehetséges. Továbbá az Adatvédelmi nyilatkozat elfogadása elengedhetetlen a gyors, azaz regisztráció nélküli vásárlás, vagy szolgáltatás megrendelése, igénybe vétele esetén is.

                                                                                Az adatok megtekintéséhez, javításához és törléséhez való hozzáférés

                                                                                A balkonmarket.hu a személyes adatokat csak olyan célokra használja fel, amelyekhez Ön beleegyező nyilatkozatával korábban hozzájárult. A felhasználók számára biztosítjuk az általuk megadott személyes adatokhoz való hozzáférést.

                                                                                A premiumkaspo.hu oldalán Ön beléphet adatprofiljába és elolvashatja, illetve szükség szerint módosíthatja az ott tárolt információkat és beállításokat. Amennyiben nem rendelkezik saját fiókkal (pl. gyorsvásárlás, avagy regisztráció nélküli vásárlás okán) úgy az info@balkonmarket.hu címen kérhet tájékoztatást, módosítást, illetve törlést.

                                                                                Adatbiztonság

                                                                                Elkötelezettek vagyunk az Ön személyes adatainak  biztonságos tárolása érdekében és megteszünk minden, az adatvédelmi jogszabályok által megkövetelt ésszerű elővigyázatossági lépést az adatbiztonság folyamatos fenntartása érdekében. Kötelesek vagyunk az adatkezelési műveleteket úgy megtervezni és végrehajtani, hogy az Infotv. és az adatkezelésre vonatkozó más szabályok alkalmazása során biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét.

                                                                                A szervereken tárolt személyes adatokat ésszerű technikai és ügyviteli biztonsági intézkedésekkel védjük a jogosulatlan hozzáférés és megsemmisülés ellen.

                                                                                Bár az Adatkezelő műszaki és adminisztratív intézkedésekkel védi a személyes azonosításra alkalmas információkat, nem tudjuk garantálni ezek tökéletes biztonságát olyan személyekkel szemben, akik megkísérlik az adatbiztonsági intézkedések megkerülését vagy az Interneten adatokat térítenek el.

                                                                                A személyes adatok tárolásának időtartama

                                                                                Amennyiben Ön a balkonmarket.hu részére személyes adatokat adott meg, az Adatkelező által végzett adatkezelés időtartama az Önnel fennálló ügyfélkapcsolatunk időtartamáig terjed, vagyis az adatokat mindaddig kezeljük, ameddig az adatok szükségesek az Ön által igényelt szolgáltatás biztosításához, kivéve természetesen, amennyiben Ön másként rendelkezik, illetve amennyiben a törvényi kötelezettségek rövidebb időtartamot írnak elő.

                                                                                A cookie-k („sütik”, kisméretű szövegfájlok)

                                                                                A cookie-k olyan anonim látogatóazonosítók, amelyeket a mi honlapunk adhat az Ön böngészője számára, és amelyeket csak a mi honlapjaink használnak, mialatt Ön azokat látogatja. A premiumkaspo.hu honlap az Ön webböngészőjét olyan cookie-kkal látják el, amelyek speciális azonosítót tartalmaznak. Ezeket arra használjuk, hogy összesített formában jobban megismerjük a honlap használatára vonatkozó szokásokat, és ily módon megtudjuk, hogy honlapunk mely oldalait preferálják a látogatók (pl. az adott területeket látogatók száma alapján). Az ilyen jelsorozatok önmagukban semmilyen módon nem képesek a látogatók azonosítására, mivel azok a látogatókkal kapcsolatba hozható adatot nem tartalmaznak. Az anonim látogatóazonosító kizárólag a látogató gépének felismerésére alkalmas.

                                                                                Ha Ön a honlapot használja, akkor elláthatjuk Önt egy cookie-val, amelyet a böngészője megőriz, és amely tartalmazza az Ön számítógépének azonosítóját.

                                                                                IP címek

                                                                                Az Internet protokol (IP) cím olyan szám, amelyet az Ön Internet-hozzáférés szolgáltatója (internet service provider, ISP) automatikusan hozzárendel az Ön számítógépéhez, ahányszor csak csatlakozik az Internethez. Mint egyéb honlapok, a balkonmarket.hu is gyűjthet IP címeket, hogy elemezze az így összegyűlő információt a látogatók számáról és a honlap használatáról.

                                                                                A balkonmarket.hu a jogszabályi rendelkezésekkel összhangban fenntartja a jogot arra, hogy az IP címeket felhasználja az olyan személyek azonosítására, akik fenyegetik honlapunkat, szolgáltatásainkat vagy ügyfeleinket.

                                                                                Clickstream (kattintás)

                                                                                A „clickstream” (kattintás) vagy „clickstreamdata” (kattintási adatok) olyan weblapokra utalnak, amelyeket valamely egyéni felhasználó meglátogatott, és emellett fontos jellemzője azon forgalmi módnak, amellyel a felhasználó egyik weboldalról a másikra ugrik. Ilyen információt a mi honlapunkon és ahhoz szorosan kapcsolódó oldalainkról rögzítünk (Hírlevél, Jovasar.hu, Facebook, stb.).

                                                                                Szolgáltatásaink egyéb jellemzői

                                                                                Honlapunk tartalmaz különféle funkciókat, amelyek arra valók, hogy szolgáltatásokat nyújtsanak Önnek, illetve segítenek minket abban, hogy jobban megértsük felhasználóink igényeit. Például, időről időre kérhetünk személyi azonosításra alkalmas információt, amikor Ön kitölt valamilyen felmérést vagy részt vesz egy nyereményjátékban. Más esetekben ajánlhatunk Önnek egyéb webalapú szolgáltatásokat, mint amilyenek a hírlevelek, a termékinformációk és az emlékeztetők.

                                                                                A premiumkaspo.hu honlapról való kilépés

                                                                                Látogatóink számára linkeket biztosítunk más honlapokhoz. Nem garantálhatjuk minden honlap minőségét, amelyet link útján elérhetővé teszünk és semmilyen felelősséget nem vállalunk a nem a balkonmarket.hu tulajdonában álló honlapok tartalmáért. Külső honlapokhoz csak a kényelem és/vagy a tájékoztatás kedvéért adunk linket, ami semmiképpen sem jelenti azok általunk történő jóváhagyását.

                                                                                Kérjük, tartsa szem előtt, hogy a hirdetők vagy más szervezetek által működtetett és a mi honlapjainkról link útján elérhető honlapok személyes adatokat gyűjthetnek Önről. Az oldalainkról hirdetések vagy hiperlinkek útján elérhető honlapok adatkezelési gyakorlata nem tartozik a jelen Adatvédelmi Irányelvek hatálya alá. Javasoljuk, hogy amikor egy link segítségével átmegy egy másik honlapra, mindig olvassa el az adott oldal adatvédelmi nyilatkozatát, mielőtt magáról bármilyen személyes azonosításra alkalmas adatokat adna meg.

                                                                                Az Adatvédelmi Irányelvek változásai

                                                                                Az Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy a jelen Adatvédelmi Irányelveket időről időre felülvizsgálja. A honlap használatával Ön tudomásul veszi, hogy az Adatkezelő akár előzetes értesítés nélkül is jogosult megváltoztatni a jelen irányelveket. Tudomásul veszi egyúttal, hogy kötelezettséget vállaltunk arra, hogy a változásokat kitegyük erre az oldalra. Így Ön tájékoztatást kaphat az általunk gyűjtött információk típusairól, arról, hogy ezeket hogyan használjuk és milyen körülmények között tesszük közzé, ha erre sor kerül. Az Adatkezelési Irányelvek módosításait az Adatkezelő az aktuális verzió elérhetővé tételével egyidejűleg fogja jelezni. Javasoljuk, hogy az esetleges változásokról való tudomásszerzés végett Adatvédelmi Irányelvekkel kapcsolatos weblapunkat látogassa meg minden alkalommal, amikor a jelen honlapra ellátogat.

                                                                                Kapcsolatfelvétel az Adatkezelővel

                                                                                E honlap üzemeltetője és tartalmának felügyelője: BalkonMarket Kft- Polgár Gábor Tulajdonos

                                                                                Amennyiben a fenti irányelvekkel, illetve balkonmarket.hu adatgyűjtéseivel, adatfelhasználásával és közzétételi gyakorlatával kapcsolatban kérdései vannak, akkor e-mail üzenetben és levélben az alábbi címen léphet velünk kapcsolatba:

                                                                                BalkonMarket Kft

                                                                                1145 Budapest, Gyarmat utca 5/b AS 2. ajtó

                                                                                info@balkonmarket.hu

                                                                                 

                                                                                Amennyiben kapcsolatba lép velünk, kérjük, adja meg a szóban forgó honlap vagy egyéb online információforrás nevét, továbbá az Önt érdeklő információ természetét. Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy azonnal válaszoljunk felvetéseire és kérdéseire személyes adatainak általunk történő használatával kapcsolatban. Hacsak törvény nem írja elő, a balkonmarket.hu  nem ad választ, illetve nem kommentál olyan területeket, amelyek ezen irányelvekkel vagy a balkonmarket.hu adatkezelési gyakorlatával nem állnak kapcsolatban.

                                                                                 

                                                                                A szolgáltató neve: BalkonMarket Kft

                                                                                A szolgáltató székhelye: 1145 Budapest, Gyarmat utca 5/b AS 2. ajtó

                                                                                Elektronikus levelezési címe: info@lechuzaonline

                                                                                Adószáma: 27477726-2-42

                                                                                A szolgáltató telefonszáma: +36-20-517-3650

                                                                                A szerződés nyelve: magyar

                                                                                 

                                                                                Az elírás jogát fenntartjuk!

                                                                                 

                                                                                BalkonMarket Kft (a továbbiakban: Eladó, Adatkezelő), mint Adatkezelő kijelenti, hogy az általa üzemeltetett webáruház működésével kapcsolatos adatkezelése a jelenleg hatályos jogszabályban előírtaknak megfelel. A felhasználók adatainak kezelésekor az alábbi hatályos jogszabályok figyelembevételével és betartásával járunk el.

                                                                                • Személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi   LXIII. Törvény;   

                                                                                • Az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során szóló 1998. évi VI. Törvény;

                                                                                • Az 2001.évi CVIII., az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról rendelkező törvény;

                                                                                • Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény;

                                                                                • Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. CXII törvény

                                                                                 

                                                                                A  premiumkaspo.hu webáruház által forgalmazott termékek megrendelése esetén olyan adatokat is megadhatnak, amelyek a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény alapján személyes adatnak minősülnek, így azok kezelésére ezen jogszabály rendelkezései az irányadók.

                                                                                Személyes adatnak minősül bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt – közvetlenül, vagy közvetve – név, azonosító jel, illetőleg egy, vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális, vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet. [2011. évi CXII. törvény]

                                                                                A felhasználói megrendelés során megadott adatok közül kizárólag a név és az e-mail cím tekinthető bizonyos feltételek fennállása esetén (pl. a név és e-mail cím valós) személyes adatnak. 

                                                                                 

                                                                                AZ ADATKEZELÉS JOGALAPJA

                                                                                Felhasználó önkéntes hozzájárulása, hogy a webáruház használata közben megadott személyes adatai felhasználásra kerüljenek, illetve az Infotv. 5. § (1) bekezdése és a 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése.

                                                                                 

                                                                                AZ ADATKEZELÉS CÉLJA

                                                                                Az Adatkezelés célja kizárólag a felhasználókkal történő kapcsolattartás megkönnyítése, adott esetben bizonyos szolgáltatások személyre szabott nyújtása, a megrendelt termék kiszállítása.  

                                                                                 

                                                                                HOZZÁJÁRULÁS AZ ADATKEZELÉSHEZ

                                                                                A felhasználó megrendeléskor hozzájárul, hogy az Adatkezelő Hargitai Gabriella, megrendeléshez kötelezően előírt adatait kezelje.   

                                                                                ADATBIZTONSÁG

                                                                                Az Adatkezelő törekszik minden tőle elvárható intézkedést megtenni annak érdekében, hogy az általa használt számítástechnikai rendszerek biztonságát megvalósítsa, különös tekintettel az oldalon tárolt adatokhoz való jogosulatlan hozzáférés megakadályozására.

                                                                                A FELHASZNÁLÓ ADATKEZELÉSSEL KAPCSOLATOS JOGAI

                                                                                A Felhasználó tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve törlését.  

                                                                                A Felhasználó a személyes adatainak törlését, vagy módosítását, illetve adatkezeléssel kapcsolatos információkat az alábbi módon kérheti: 

                                                                                E-mailen: info@balkonmarket.hu

                                                                                Postai úton: 1145 Budapest, Gyarmat utca 5/b AS 2. ajtó

                                                                                 

                                                                                A Felhasználó kérésére az Adatkezelő köteles tájékoztatást adni az általa kezelt adatairól, az adatkezelés jogalapjáról, céljáról, időtartamáról. Az Adatkezelő köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 25 napon belül írásban, megadni a tájékoztatást. A felhasználó bármikor kérheti adatai helyesbítését, módosítását illetve törlését. Az adatkezelő köteles a felhasználó által kért saját adatival kapcsolatos  helyesbítését, módosítását illetve törlését  25 napon belül elvégezni. Amennyiben az adatkezelő a kérelem kézhezvételét követő 25 napon belül írásban vagy az érintett hozzájárulásával elektronikus úton közli a helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelem elutasításának ténybeli és jogi indokait. A helyesbítés, törlés vagy zárolás iránti kérelem elutasítása esetén az adatkezelő tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

                                                                                 

                                                                                Szolgáltató tiszteletben tartja és megóvja a személyes adatokat. A Szerződő adatainak felhasználása  az Adatvédelmi törvény hatályos szabályozásának értelmében történik. Szolgáltató a vásárló adatait  csak a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja a szerződés fennállásának ideje alatt. A Szolgáltató a Szerződő adatit a 2000. évi C. törvény 169. § alapján legalább 8 évig köteles megőrizni.     Szolgáltató minden tőle elvárható intézkedést megtesz az adatok biztonságos megőrzéséért, de nem vállal felelősséget természeti csapás, bűncselekmény vagy egyéb, elháríthatatlan okból bekövetkező adatvesztésért, megrongálódásért vagy illetéktelen személyek általi hozzáférésért.  

                                                                                 

                                                                                Panaszügyintézés lehetőségeinek ismertetése:  

                                                                                • Felhasználó a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos panaszait az alábbi elérhetőségeken tudja bejelenteni:          

                                                                                Levelezési cím:              
                                                                                Telefonszám:              
                                                                                Email cím:  

                                                                                  

                                                                                • Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 
                                                                                  1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C. 
                                                                                  Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5. 
                                                                                  Telefon: +36 -1-391-1400 
                                                                                  Fax: +36-1-391-1410 
                                                                                  E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu 

                                                                                 

                                                                                 

                                                                                • A területileg illetékes Területi Főfelügyelőség elérhetőségei:

                                                                                Területi Főfelügyelőség neve:
                                                                                Területi Főfelügyelőség székhelyének postai címe:
                                                                                Területi Főfelügyelőség telefonszáma:
                                                                                Területi Főfelügyelőség e-mail címe:

                                                                                 

                                                                                 Az illetékes Területi Főfelügyelőség elérhetőségének adatait alábbi linkről tudják bemásolni http://www.nfh.hu/teruleti

                                                                                 

                                                                                A békéltető testület elérhetőségei:

                                                                                 

                                                                                Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
                                                                                Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
                                                                                Telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-500
                                                                                Fax száma: (76) 501-538
                                                                                Név: Mátyus Mariann
                                                                                E-mail cím: bkmkik@mail.datanet.hu;

                                                                                 

                                                                                Baranya Megyei Békéltető Testület
                                                                                Címe: 7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36.
                                                                                Levelezési címe: 7602 Pécs, Pf. 109.
                                                                                Telefonszáma: (72) 507-154
                                                                                Fax száma: (72) 507-152
                                                                                Név: Dr. Bodnár József
                                                                                E-mail cím: bekelteto@pbkik.hu;

                                                                                 

                                                                                Békés Megyei Békéltető Testület
                                                                                Címe: 5601 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
                                                                                Telefonszáma: (66) 324-976, 446-354, 451-775
                                                                                Fax száma: (66) 324-976
                                                                                Név: Dr. Bagdi László
                                                                                E-mail cím: bmkik@bmkik.hu;

                                                                                 

                                                                                Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
                                                                                Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
                                                                                Telefonszáma: (46) 501-091, 501-870
                                                                                Fax száma: (46) 501-099
                                                                                Név: Dr. Tulipán Péter
                                                                                E-mail cím: kalna.zsuzsa@bokik.hu;

                                                                                 

                                                                                Budapesti Békéltető Testület
                                                                                Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
                                                                                Telefonszáma: (1) 488-2131
                                                                                Fax száma: (1) 488-2186
                                                                                Név: Dr. Baranovszky György
                                                                                E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu;

                                                                                 

                                                                                Csongrád Megyei Békéltető Testület
                                                                                Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
                                                                                Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék
                                                                                Fax száma: (62) 426-149
                                                                                Név: Dékány László, Jerney Zoltán
                                                                                E-mail cím: bekelteto.testulet@csmkik.hu;

                                                                                 

                                                                                Fejér Megyei Békéltető Testület
                                                                                Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
                                                                                Telefonszáma: (22) 510-310
                                                                                Fax száma: (22) 510-312
                                                                                Név: Kirst László
                                                                                E-mail cím: fmkik@fmkik.hu;

                                                                                 

                                                                                Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
                                                                                Címe: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
                                                                                Telefonszáma: (96) 520-202; 520-217
                                                                                Fax száma: (96) 520-218
                                                                                Név: Horváth László
                                                                                E-mail cím: bekeltetotestulet@gymskik.hu;

                                                                                 

                                                                                Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
                                                                                Címe: 4025 Debrecen, Petőfi tér 10.
                                                                                Telefonszáma: (52) 500-749
                                                                                Fax száma: (52) 500-720
                                                                                Név: Dr. Hajnal Zsolt
                                                                                E-mail cím: info@hbkik.hu;

                                                                                 

                                                                                Heves Megyei Békéltető Testület
                                                                                Címe: 3300 Eger, Faiskola út 15.
                                                                                Levelezési címe: 3301 Eger, Pf. 440.
                                                                                Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék
                                                                                Fax száma: (36) 323-615
                                                                                Név: Pintérné Dobó Tünde
                                                                                 E-mail cím: tunde@hkik.hu;

                                                                                 

                                                                                Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
                                                                                Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8.
                                                                                Telefonszáma: (56) 510-610
                                                                                Fax száma: (56) 370-005
                                                                                Név: Dr. Lajkóné dr. Vígh Judit
                                                                                E-mail cím: kamara@jnszmkik.hu;

                                                                                 

                                                                                Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
                                                                                Címe: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
                                                                                Telefonszáma: (34) 513-010
                                                                                Fax száma: (34) 316-259
                                                                                Név: Dr. Rozsnyói György
                                                                                E-mail cím: kemkik@kemkik.hu;

                                                                                 

                                                                                Nógrád Megyei Békéltető Testület
                                                                                Címe: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/a
                                                                                Telefonszám: (32) 520-860
                                                                                Fax száma: (32) 520-862
                                                                                Név: Dr. Pongó Erik
                                                                                E-mail cím: nkik@nkik.hu;

                                                                                 

                                                                                Pest Megyei Békéltető Testület
                                                                                Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. 2. em. 240.
                                                                                Telefonszáma: (1)-269-0703
                                                                                Fax száma: (1)-269-0703
                                                                                Név: dr. Csanádi Károly
                                                                                E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu
                                                                                Honlap cím: www.panaszrendezes.hu

                                                                                 

                                                                                Somogy Megyei Békéltető Testület
                                                                                Címe: 7400 Kaposvár, Anna utca 6.
                                                                                Telefonszáma: (82) 501-000
                                                                                Fax száma: (82) 501-046
                                                                                Név: Dr. Novák Ferenc
                                                                                E-mail cím: skik@skik.hu;

                                                                                 

                                                                                Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület

                                                                                Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
                                                                                Telefonszáma: (42) 311-544, (42) 420-180
                                                                                Fax száma: (42) 311-750
                                                                                Név: Görömbeiné dr. Balmaz Katalin
                                                                                E-mail cím: bekelteto@szabkam.hu;

                                                                                 

                                                                                Tolna Megyei Békéltető Testület
                                                                                Címe: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
                                                                                Telefonszáma: (74) 411-661
                                                                                Fax száma: (74) 411-456
                                                                                Név: Mátyás Tibor
                                                                                E-mail cím: kamara@tmkik.hu;

                                                                                 

                                                                                Vas Megyei Békéltető Testület
                                                                                Címe: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
                                                                                Telefonszáma: (94) 312-356
                                                                                Fax száma: (94) 316-936
                                                                                Név: Dr. Kövesdi Zoltán
                                                                                E-mail cím: pergel.bea@vmkik.hu

                                                                                 

                                                                                Veszprém Megyei Békéltető Testület
                                                                                Cím: 8200 Veszprém, Radnóti tér 1.
                                                                                Telefonszáma: 88/429-008, vagy 88/814-111 (VKIK)
                                                                                Fax száma: 88/412-150 (VKIK fax száma)
                                                                                Név: dr. Vasvári Csaba elnök ( munkanapokon hívható 08:00-13:00 óráig: 06/30/608-0270-es mobilon) Fogadóóra: kedden 08:00 – 13:00, ekkor közvetlenül hívható telefonszám: 88/814-121
                                                                                E-mail cím: info@bekeltetesveszprem.hu web: www.bekeltetesveszprem.hu

                                                                                 

                                                                                Zala Megyei Békéltető Testület
                                                                                Címe: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi utca 24.
                                                                                Telefonszáma: (92) 550-513
                                                                                Fax száma: (92) 550-525
                                                                                Név: dr. Koczka Csaba
                                                                                E-mail cím: zmbekelteto@zmkik.hu

                                                                                 

                                                                                Online vitarendezési platform

                                                                                Az Európai Bizottság létrehozott egy honlapot, amelybe a fogyasztók beregisztrálhatnak, így ezen keresztül lehetőségük nyílik, hogy online vásárláshoz kapcsolódó jogvitáikat ezen keresztül rendezzék egy kérelem kitöltésével, elkerülve a bírósági eljárást. Így a fogyasztók tudják érvényesíteni jogaikat anélkül, hogy például a távolság meggátolná őket ebben.

                                                                                Magyarország is köteles ún. online vitarendezési kapcsolattartó pontot működtetni, ahol minimum két tanácsadónak kell rendelkezésre állnia, akik segítik a vitás feleket, ha az eljárással kapcsolatban kérdésük merülne fel. Ezt a feladatot hazánkban a Budapesti Békéltető Testület látja el. [http://www.bekeltet.hu/1-Hirek/296-Online-vitarendezes-ingyen-gyorsan-egyszeruen-gyakori-kerdesek-es-valaszok]

                                                                                Az online vitarendezési platform az alábbi linken érhető el: https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/index.cfm?event=main.home.show&lng=HU